Nem ma kezdtük!

Hírek

2015.09.18

Öt nap négy meccs

Nehéz napok elé néz a HSC Csíkszereda jégkorongcsapata, amely öt nap leforgása alatt négy találkozón kell pályára lépjen. Két román bajnoki, illetve két MOL Liga találkozó van műsoron. Előbb Karcfalván a Steaua ellen kell bizonyítani, míg vasárnap és jövő kedden a MAC és a Brassó következik. Ráadásul az újonc MAC ellen saját szurkolói előtt kell helyt állni.
2015.09.15

Két pont idegenből

Két ponttal tért haza első idegenbeli kiszállásáról a HSC Csíkszereda jégkorongcsapata, amely derekasan kitett magáért. A hétvége főszereplői Ruczuj Gellért és Kyle Heffernan voltak.
2015.09.11

Fehérváron kezdődik az idény

Elkezdi a 2015/2016-os jégkorong idényt a HSC Csíkszereda jégkorongcsapata a hétvégén. Három nagyon nehéz mérkőzés elé néznek a kék-fehérek, hiszen a két nagyon erős újonc mellett, a tavaly sok kellemetlenséget okozó Újpest is az ellenfelek között szerepel. A fiúk mindent megtesznek a siker érdekében.
2015.08.28

Első felkészülési meccsek előtt

Eddig hazai terepen készült a HSC Csíkszereda jégkorongcsapata a nyár folyamán, ám a hétvégén Magyarországra utaznak, ahol két felkészülési mérkőzés vár a fiúkra. Azon túl, hogy az edzők feltérképezzék a játékosok szintjét a fő cél, hogy megtalálják azon légiósokat, akikre számítani lehetne az idény során. Várhatóan több próbajátékos érkezik.
2015.08.03

Elkezdődtek a jeges tréningek

Véget ért a száraz felkészülés a HSC Csíkszereda jégkorongcsapatának, amely hétfőtől kezdve már elkezdte a jeges tréningeket is. Lassan kialakulnak a sorok is. A hónap közepéig felváltva lesznek száraz, illetve jeges edzések, de a hónap második felétől intenzívebb lesz a jégedzés. Légiós próbajátékosokat is várnak.
2015.07.24

Péter Róbert hazaigazolt

Öt év után újra a kék-fehér mezt veszi magára Péter Róbert, aki hazaigazolt a HSC Csíkszeredához. A 31 éves csatár nagy port kavarva tavaly év decemberében távozott a Brassói Coronától.
2015.07.21

Hargitafürdőn alapoznak

Elkezdődött Hargitafürdőn a HSC Csíkszereda jégkorongcsapatának edzőtábora. A fiúk két hétig készülnek ott, amelyet a jeges edzések követnek. A csapat egyik alapembere Papp Szabolcsot viszont műteni kell és nem lesz ott a bajnoki rajnál.
2015.07.06

Alakul a HSC programja

Javában készül a Csíkszeredai HSC jégkorongcsapata a következő idényre. A felkészülés program színes, de mostanra körvonalazódott az edzőtáborok időpontja, sőt felkészülési mérkőzések is szerepelnek a pakliban. Egy új játékos is van.
2015.06.05

Alakul a HSC következő évi csapata

Jelen pillanatban 19 szerződés alatt álló játékosa van a HSC Csíkszereda jégkorongcsapatának, amely javában készül a következő idényre. Három új érkező van, de öt játékossal még nem sikerült megegyezni. A nyári felkészülés programja hasonló lesz, mint a tavalyi. Edzőt, illetve légiós játékos keresés folyamatban van.
2015.04.21

Hazacsábítani a csíkiakat

Egy hónapja állt munkába a Rajz Tamás, mint a Csíkszeredai Sportklub jégkorongszakosztályának új vezetőjeként. Az eltelt időszakban minden játékossal egyeztetett, igyekezett felmérni a belülről fakadó problémákat és azokra megoldásokat találni. A keret kialakítása folyamatban van. Hazahívnák a csíki nevelésű játékosokat.

Kiemelt támogatók

Meridian Invest

Csíkszereda Polgármesteri Hivatala

Ciuc

Ing Service

Amigo & Intercost

Béres

Euro Gsm

Támogatók

Geohidroterv

Salvator

Fortuna

Chicken's

Feny?

Friss

Prodia

Székely háza

Hargita Megye Tanácsa