Nem ma kezdtük!

Alakul a HSC következő évi csapata

2015 június 5.
Jelen pillanatban 19 szerződés alatt álló játékosa van a HSC Csíkszereda jégkorongcsapatának, amely javában készül a következő idényre. Három új érkező van, de öt játékossal még nem sikerült megegyezni. A nyári felkészülés programja hasonló lesz, mint a tavalyi. Edzőt, illetve légiós játékos keresés folyamatban van.
Készül már a következő idényre a HSC Csíkszereda jégkorongcsapata, amely változatos edzésekkel kezdte meg a nyári felkészülést. A felkészülés csúcspontja a szokásoknak megfelelően a július-augusztus hónapok lesznek. A MOL Ligáról, a csapatról és a nyári tervekről Hodos László a Csíkszeredai Sportklub elnöke beszélt.

Biztos résztvevő
Az elmúlt időszak nem volt viharmentes, ami a magyarországi jégkorong életet érinti. De többek közt érdekelt a HSC is ebben, ami a MOL Ligát illeti. Hodos László klubelnök kifejtette, hogy a csíkszeredai csapat indulása biztos a ligában, amely biztosan lesz, de megtörténhet, hogy nem a jelenlegi néven fog futni. A klub már korábban kifizette a benevezési díjat is. A Magyar Jégkorong Szövetségnél, a MOL Ligánál, illetve Román Jégkorong Szövetségnél is elnökválasztásokra kerül sor a közeljövőben, így egyelőre még konkrétum nincs bajnoki a kiírásokat illetően.

A keretről
A HSC Csíkszereda következő évi működésére az anyagi feltétel adott. Erre a keretösszeg megvan még úgy is, hogy a soron következő idényre megnövekednek a költségek a két új csapat érkezésével. Támogatók keresése azonban zajlik. Ezért Rajz Tamás – a klub jégkorong szakosztályának vezetője – sokat dolgozik.
A kerettel kapcsolatosan Hodos elmondta, hogy eddig csak egy légiós van Martins Raitums személyébe, aki kölcsönből jön vissza. A lett kapus az osztrák második ligában érdekelt EHC Lustenaunál fejezte be az idényt.
Hárman újonnan csatlakoztak a kerethez. Antal Zsombor Brassóból, Okos Csanád Debrecenből, míg Sofron Ádám Székesfehérvárról teszi át székhelyét Csíkszeredába vagy jönnek haza. Öt játékossal viszont zajlanak még a tárgyalások. Tranca Danielnek, Bíró Gergőnek, Bíró Mátyásnak, Bíró Ottónak, illetve Nagy Istvánnak lejárt a szerződése. Mindegyikükkel zajlanak az egyeztetések a folytatást illetően.

A felkészülésről
A nyári alapozást Geréb Istvánnal kezdte meg a csapat. „A tréner korábban sok fiatallal dolgozott így ismeri őket. Jól felkészülést edző és most bizonyítási lehetőséget kap” – fogalmazott Hodos, majd hozzátette: „A fiúk jelenleg erőnléti edzéseken vesznek részt. Változatos a program, hiszen erőterembe, uszodába járnak, de közben szerepel a programban kerékpározás, atlétika, floorball is”.
A keményebb nyári munka júliusban kezdődik. Ekkor a csapat a szokásoknak megfelelően részt vesz egy tengerparti edzőtáborban, amelyet a hargitafürdői magaslati edzőtábor zár le. Augusztus elejétől a játékosok jégre lépnek Csíkkarcfalván, ahol elkezdődnek a jeges tréningek. Augusztus közepén-végén egy szlovákiai edzőtábor van műsoron, de nem kizárt, hogy Magyarországon is lesz a csapat. Csíkszeredában szeptember 1-től lesz jég a Vákár Lajos Műjégpályán.

Edző és légiós kérdés
Jelen pillanatban keresési fázisban van a HSC Csíkszereda. Az biztosra vehető, hogy a következő idénytől is külföldi edzője lesz a csapatnak, illetve fel lesz töltve a légiós keret is.
„Amennyiben sikerült megfelelő edzőt, illetve légiósokat találni, akkor biztosan állítom, hogy egy ütőképes fiatal csapatunk lesz, amely mindenki dolgát megfogja keseríteni. Úgy érzem, hogy a tavalyi helyezésünk nem reális, több volt a csapatban” – mondta Hodos.
A múlt évet és a soron következő idényt elkezdve a klubelnök köszönetet mondott a támogatóknak, akik a csapat mellett voltak és maradtak. Továbbá köszöni a csapat szurkolóinak is türelmet és a kitartást.

A HSC Csíkszereda jelenlegi kerete
Kapusok: Ruczuj Gellért, Onodi Ottó, Ilyés Norbert, Martins Raitums.
Hátvédek: Papp Szabolcs, Bors Huba, Gecse Hugó, Salló Alpár.
Csatárok: Bíró Tamás, Mihály Ede, Moldován Ervin, Molnár Zoltán, Molnár Zsombor, Farkas Tamás, Okos Csanád, Antal Zsombor, Rokaly Norbert, Sofron Ádám, Geréb István.