Nem ma kezdtük!

Alakul a HSC programja

2015 július 6.
Javában készül a Csíkszeredai HSC jégkorongcsapata a következő idényre. A felkészülés program színes, de mostanra körvonalazódott az edzőtáborok időpontja, sőt felkészülési mérkőzések is szerepelnek a pakliban. Egy új játékos is van.

Hiába a nagy bizonytalanság a következő idényt illetően, a HSC Csíkszereda jégkorongcsapata gőzerővel készül a soron következő idényre. Geréb István edző vezetésével a játékosok változatos programokon vesznek részt. Erőterembe, uszodába járnak, de nem marad el a terepfutás, a kerékpározás, futó- és ugrógyakorlatok, illetve a floorball sem. Elkészült továbbá a csapat nyári edzőtáborainak pontos menetrendje is.
Ezek szerint július 20-31. között a keret Hargitafürdőn vesz részt egy magaslati edzőtáborban, amely után a tesztek következnek. Alighogy befejeződik a fizikai edzőtábor azonnal jégre is lépnek. Augusztus 1-től ugyanis elkezdődnek a jeges tréningek Csíkkarcfalván. A szakmai stáb napi több edzést fog ekkor vezényelni. A jeges tréningek mellett a száraz edzések sem maradnak el. Augusztus 24-től egy héten át Székesfehérváron vendégeskedik a HSC Csíkszereda. Itt napi két edzés lesz tervben, illetve lehetőség szerint három, vagy négy felkészülési mérkőzés. Egyeztetés zajlik a Székesfehérvár MOL Ligás csapatával, illetve MAC Budapesttel és az Újpesti TE-vel. A klub vezetői viszont szeretnék, ha még egy mérkőzést játszanának a hét alatt, éspedig egy felvidéki csapat ellen. Korábban tervben volt egy tengerparti edzőtábor is, ám az idő szűkőssége miatt az kiesett a programból.

Bővült a keret
A Székesfehérvárra utazó keretben már ott lesznek a légiósok is. Ezen játékosok kiválasztása augusztus elején fog megtörténni, amikor Csíkkarcfalván egy meghívásos alapú tábort szerveznek a Gyergyószentmiklósi Progymmal közösen. A táborba kanadai, amerikai, illetve észak-európai sportolók fognak érkezni, akik közül kiválasztják azon játékosokat, akik a csapat légiós keretét fogják alkotni.
Jelen pillanatban 20 fő alkotja a HSC Csíkszereda keretét, ami változás a korábbiakhoz képest. Az elmúlt napokban hátvédposztra érkezett a gyergyócsomafalvi születésű Orbán Szilárd, aki a Miskolci Jegesmedvék U20-as csapatától érkezik. A 19 esztendős játékos a múlt idényben 41 mérkőzést játszott a magyar, illetve a szlovák korosztályos bajnokságban a borsodi csapattal, továbbá ott volt a román U20-as válogatottban is.
A játékoskeret további alakulásáról Rajz Tamás a Sportklub jégkorong szakosztályának vezetője megjegyezte, hogy változások is várhatóak. „Jelen pillanatban még egy hazai hátvédet keresünk, akiket kiegészítünk két légióssal. A fennmaradó légiós helyekre csatárokat akarunk hozni. A támogatókkal, edzőkkel, illetve a szakmai stábbal közösen majd eldöntjük, hogy két hazai kapussal, vagy egy hazai és egy légiós kapussal vágunk-e neki a szezonnak. Jelen pillanatban nálunk készül, illetve vendégeskedik Kocsis Ferenc és Szabó Pál Krisztián a székesfehérvári csapattól. De ugyancsak lehetőséget biztosítottunk a Magyarországon játszó csíkiaknak, mint Reisz Áronnak, Sárpátki Róbertnek, vagy épp Csíki Zoltánnak a felkészülésre” – jegyezte meg Rajz, majd hozzátette „a Székesfehérvárral kötött együttműködés alapján azon játékosok, akik nem férnek be a Fehérvár kezdő keretébe lehetőséget kapnak nálunk, és mi biztosítunk játéklehetőséget. Ez egy visszafordítás, hiszen évek óta játékosaink sokasága megy el Fehérvárra kipróbálni magát, ahol tovább képezik őket. Ebből szeretnének ilyen módon most visszaadni. Magyarországon az a tendencia, hogy magyar, illetve magyar származású játékosokra akarják a hangsúlyt helyezni. Mi hasonló módon a Hargita megyei játékosokat tartjuk szem előtt és szeretnénk nekik nemzetközi szinten játéklehetőséget biztosítani. Az senkit ne rettentsen el, hogy fiatal csapatunk lesz. Most értünk el oda, hogy elindult egy generációváltás, csak míg régebb volt hová nyúlni, most már nincs, hiszen a fiatal játékosaink tízessével hagyják el az országot.”

Bővül a szakmai stáb
Hodos László a Sportklub elnöke beszélt a nyáron elvégzett vagy elvégzendő feladatokról. A Vákár Lajos Műjégpályán ezúttal is kisebb javításokat eszközölnek. A jégkészítő gépeken újítottak, továbbá a palánk melletti padlót kicserélik. Újdonság lesz, hogy átalakul a felnőtt csapat öltözője, amely közepére négy televízió kerül, ahol majd video elemzéseket tartanak. Erre a célra a stáb őszre egy elemzővel fog bővülni.

A patthelyzetről
A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ), a Román Jégkorong Szövetség (RJSZ), illetve a MOL Liga között patthelyzet alakult ki. Az okot azt szolgáltatta, hogy a MJSZ a MOL Liga tagok, illetve RJSZ megkérdezése nélkül felvette a ligába a MAC Budapestet és a Székesfehérvárt a ligába. A legutóbbi ligaülésen pedig a RJSZ a Bukaresti Steaua és a Galaci Dunarea felvételét kérte, amelyre nemleges válasz érkezett.
A HSC Csíkszereda szempontjából válságos időszak következik. Jelen állás szerint az előzetes versenynaptárak ütköznek. Kérdéses, hogy a RJSZ elengedi-e a csapatokat a ligába és milyen feltétellel. Hodos László klubelnök bízik abban, hogy a feleknek sikerül megegyezniük és gond nélkül részt vehetnek mindkét pontvadászatban. Ezen ügyben a két szövetség már felvette a kapcsolatot és tárgyalnak.