Nem ma kezdtük!

Első felkészülési meccsek előtt

2015 augusztus 28.
Eddig hazai terepen készült a HSC Csíkszereda jégkorongcsapata a nyár folyamán, ám a hétvégén Magyarországra utaznak, ahol két felkészülési mérkőzés vár a fiúkra. Azon túl, hogy az edzők feltérképezzék a játékosok szintjét a fő cél, hogy megtalálják azon légiósokat, akikre számítani lehetne az idény során. Várhatóan több próbajátékos érkezik.
Két felkészülési mérkőzésen próbálja ki erejét a HSC Csíkszereda jégkorongcsapata az elkövetkezendő napokban Magyarországon. A csapat szombat délelőtt elutazik, majd vasárnap Geréb István és Nagy Béla edzők már tréninget vezényelnek a fiúknak. Erre az eseményre a kerethez várhatóan több légiós is csatlakozik, akik próbajátékra érkeznek. Több játékos is a listán van, de ügynökök által küldött sportolók is érkeznek a kék-fehérekhez. Az viszont biztos, hogy a csapattal utaznak a Heffernan testvérek Shane és Kyle, akik már korábban csatlakoztak a kerethez. Előbbit a csíki publikum ismeri, hiszen a múlt idény végét a HSC-ben töltötte és 19 összecsapáson 12 pontot termelt.

A csapat, illetve a lehetséges légiósok erejét két felkészülési meccsen tesztelik az edzők. Hétfőn este 20 órától (romániai idő szerint) a Ferencvárosi TC, míg másnap 19 órától a Debreceni HK lesz a csíkiak ellenfele.

A kiutazás előtt Geréb István mondta el az elvárásokat. „A csapatunk csak részben van összerakva. Elől megvagyunk, de hátul nagyon szűkösen állunk, ráadásul még Papp Szabolcs sem bevethető. Sajnos úgy megyünk erre a két mérkőzésre, hogy még közel sem ez a végleges keret, bár nagyon közel van a bajnoki rajt. Ideális volna persze, de most ezzel a feladattal kell megbirkóznunk. Óriási kihívás elé néz a csíki jégkorong, hiszen ebben a szezonban legalább 90 meccsen pályára kell lépjünk. Ez hatalmas szám. A keretet úgy kell felduzzasszuk, hogy azaz elvárásoknak megfeleljen. A MOL Liga, mint tudjuk egy olyan szintet ért el, amelynek meg kell felelni. Tudomásuk szerint 8-10 légiós érkezik a két mérkőzésre, akiket ki fogunk próbálni. Meg kell találjuk a megfelelő embereket” – mondta Geréb.