Nem ma kezdtük!

Felkészülési tornán a HSC

https://www.facebook.com/HSCCsikszeredaOfficial
2014 augusztus 18.
Egy hónap múlva, szeptember 19-én rajtol a jégkorong MOL Liga 2014/2015-ös idénye. A nemzetközi nyílt jégkorong bajnokságban résztvevő csapatok már mind jégen készülnek, többen már barátságos mérkőzéseket is játszottak. A HSC Csíkszereda az új idényre való felkészülés jegyében kedden vívja első mérkőzését. Elutazott vasárnap késő este Felvidékre a HSC Csíkszereda jégkorong csapata, a gárda kedden vívja első felkészülési mérkőzését. A csapat Poprádon a szlovák másodosztályban szereplő MHK 32 Liptószentmiklós gárdája ellen lép jégre, csütörtöktől pedig a Tátra-kupán vesz részt a csíki gárda. Christer Dreberg vezetőedző Poprádon minden nap jeges edzést tervezett be. Meccsnapokon egy délelőtt edzést, míg azokon a napokon, amelyen nem lesz összecsapás két edzés is szerepel a programban. A csíki csapat a szombaton a Tátra-kupa utolsó mérkőzése után utazik haza Csíkszeredába. Az utazó keret Kapusok: Adorján Attila, Kozuch Stanislav, Ruczuj Gellért. Hátvédek: Bors Huba, Gecse Hugó, Pál Zsombor, Nagy István, Papp Szabolcs, Salló Alpár, Machacek Petr, Jabornik Heinrich. Csatárok: Bíró Tamás, Bíró Ottó, Bíró Gergő, Bíró Mátyás, Farkas Tamás, Geréb István, Hildebrand Szabolcs, Iszlay Gergő, Mihály Ede, Molnár Zoltán, Molnár Zsombor, Rokaly Norbert, Tranca Daniel, Satek Michal, Sjolund Niklas. A csapattal csupán két játékos nem utazott el. A sérvműtétből lábadozó Moldován Ervin, illetve a fiatal kapus Onodi Ottó, akit a klub vezetősége kölcsönadott a Galaci Dunareának. A fiúk a felvidéki mérkőzés sorozat után sem fognak unatkozni, hiszen a jövő hétvégén egy újabb nemzetközi tornán vesznek részt ezúttal Csíkkarcfalván, a Felcsík-kupán. Christer Dreberg legénysége sorozatban a Bukaresti Steauával, a Gyergyószentmiklósi Progymmal és a Debreceni HK-val fog megmérkőzni. Utóbbi találkozót kivételesen nem Karcfalván, hanem Csíkszeredában rendezik, amely egyben a HSC hivatalos bemutatója is lesz. Felkészülési mérkőzés Kedd: HSC Csíkszereda – MHK 32 Liptószentmiklós (18 órától, romániai idő szerint, Poprád). Tátra-kupa Csütörtök: Szlovákia U20 – HC Steelers Kapfenberg (16 órától); HK Poprád – HSC Csíkszereda (19). Péntek: HSC Csíkszereda – Szlovákia U20 (16); HK Poprád – HC Steelers Kapfenberg (19). Szombat: HSC Csíkszereda – HC Steelers Kapfenberg (16); HK Poprád – Szlovákia U20. Felcsík-kupa Augusztus 29., péntek: Debreceni HK – Gyergyószentmiklósi Porgym (17), HSC Csíkszereda – Bukaresti Steaua (20). Augusztus 30., szombat: Bukaresti Steaua – Debreceni HK (17), HSC Csíkszereda – Gyergyószentmiklósi Porgym (20). Augusztus 31., vasárnap: Bukaresti Steaua – Gyergyószentmiklósi Progym (17), HSC Csíkszereda – Debreceni HK (19, Csíkszeredában rendezik).

Kiemelt támogatók

Meridian Invest

Csíkszereda Polgármesteri Hivatala

Ciuc

Ing Service

Amigo & Intercost

Béres

Euro Gsm

Támogatók

Geohidroterv

Salvator

Fortuna

Chicken's

Feny?

Friss

Prodia

Székely háza

Hargita Megye Tanácsa