Viszlát, Sofi! Mi mindig hazavárunk!
Alább Sofron István búcsúzik a klubtól, a szurkolóktól, Csíkszeredától!
Köszönöm, Csíkszereda!
Agusztus elseje van, pár nap múlva egy másik csapat mezét fogom magamra ölteni és már nem húzhatom tovább a búcsút, bármennyire is nehéz az elválás. A 18. profi évem fog kezdődni és itt az ideje, hogy megköszönjem ezt a csodálatos utazást, amit az elmúlt három évben a szülővárosom csapatában megélhettem veletek együtt!
Szerintem sokan tudjátok, mennyire sokat jelentett nekem az, hogy a szülővárosom csapatában játszhattam, ott, ahol édesapám is játszott és ahol tudom, hogy mekkora hagyománya és értéke van a jégkorongnak. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy mostmár nem csak a válogatottban tudtam képviselni az Erdélyi honfitársaimat, hanem otthon, hazai színekben is megélhettem azt az élményt, amit édesapám egész gyerekkoromban mesélt nekem, hogy mekkora büszkeség és felelősség a Sportklub mezében kikorcsolyázni a roskadásig megtelt Vákár Lajos jegére, és érezni azt az atmoszférát, amit a szurkolóink minden egyes alkalommal teremtenek!
Az első évben mindent megnyertünk, amit csak meg lehet, hol máshol lehettem volna első alkalommal bajnok, mint otthon, és ha visszagondolok az utolsó meccsre, ahol Erste Liga bajnokok lettünk, akkor mindig könny szökik a szemembe, hiszen nem csak az én, hanem édesapám és az egész családunk álma is egyszerre vált valóra! Ezért köszönettel tartozok a városnak, a klubnak, szponzoroknak, az összes csapattársamnak, az új és régi barátaimnak, szurkolóinknak, akik nélkül soha nem lenne ekkora élmény pályára lépni Csíkszeredában, még akár ellenfélként is!
Végül, de nem utolsó sorban szeretném megköszönni Csató Iminek, aki hosszú évek óta fáradhatatlanul azon volt, hogy létrejöjjön a hazaigazolásom és időt, energiát nem sajnálva olyan feltételeket biztosított nekem és a családomnak, amit sehol máshol nem kaptunk volna meg, amiért örökké hálásak leszünk neki és a Klubbnak! Próbáltam mindig is az a Sofi lenni, aki szívvel-lélekkel küzd a csapatáért, legyek bárhol, de itt mindig dupla motivációt volt bennem és mindent otthagytam a jégen, ami csak bennem volt, remélem ez kívülről is átjött mindenkinek és nem okoztam csalódást senkinek!
Az első perctől kezdve az egész város olyan szeretettel fogadott engem és a családomat, amire még én sem számítottam. Mindig úgy éreztem, hogy Magyarországon vagyok itthon, Csíkszeredába pedig haza járok és ezt már szerencsére a Nara és a Tücsi is így érzi! Most kezdődik egy újabb fejezet, ahol belegondolni is furcsa, hogy ellenfélként találkozunk majd a Vákárban, de tudom, hogy a meccs után majd mindig barátként búcsúzunk!
Viszlát, Csíkszereda, mindent köszönök!
#17 
-height(343)-crop).jpg)
-height(343)-crop).jpg)
-height(343)-crop).jpg)
-height(343)-crop).jpg)
-height(343)-crop).jpg)
-height(343)-crop).jpg)
-height(343)-crop).jpg)
-height(343)-crop).jpg)
-height(343)-crop).jpg)
-height(343)-crop).jpg)
-height(343)-crop).jpg)
-height(343)-crop).jpg)
-height(343)-crop).jpg)
-height(343)-crop).jpg)
-height(343)-crop).jpg)
-height(94)-crop).png)
-height(94)-crop).jpg)
-height(94)-crop).png)
-height(94)-crop).jpg)
-height(94)-crop).jpg)
-height(94)-crop).jpg)
-height(94)-crop).jpg)
-height(94)-crop).jpg)