You are using an outdated browser. For a faster, safer browsing experience, upgrade for free today.
Erste Liga
Tények
Érdekesség

Aranygóllal nyertünk

A tegnap esti Újpest elleni mérkőzésen Levin túlórás találatával nyertünk!

Az első támadásból Sofron rögtön megszerezhette volna az első gólt, majd percekkel később Metsavainio húzta mellé a lecsorgó korongot. Pörgős játékot hozott az első harmad, a játékvezetők mindössze ötször állították meg a mérkőzést, az első sípszó csak a 10. percben hangzott el. Bár a csapatok 19 lövést engedtek el a kapukra – Láday ígéretes helyzetben luffantott felé –, egyik kapusnak sem kellett földöntúli bravúrt bemutatnia.

A 25. percben Tiala, valamint Kovács Alex veszélyeztettek, majd kisvártatva O’Connor bizonytalankodott a koronggal, de Saarelainen nem tudott élni a tálcán kínált lehetőséggel. A túloldalon Rokaly Norbert keveredett helyzetbe, egy kicsivel feljebb kapcsoltak a csapatok. A 33. percben Franyó kishíján saját kapujába húzta a korongot, de végül tisztázni tudott. Kubát szabálytalansága nyomán megérkezett a mérkőzés első emberelőnye, mégis Rokaly Norbert lépett ki ziccerben, a hazai védők utolérték és vitatható körülmények mellett eltüntették. A kiegészülést követően megszerezte a vezetést a Csíkszereda: Becze Tihamér Pokornyival a nyakán megkerülte Sági kapuját, majd középről kapura húzta, a korong utat talált a hálóba, 0-1.

A harmadik felvonást is Sofron lehetősége indította, majd a 46. percben Brown hagyott ki egy ziccert.Az újpesti harmadban egy csíki támadó tűnt el gyanús körülmények közepette, a játékvezetők továbbengedték, a túloldalon Saarelainen indult meg, oldalról leadott lövése a hosszúban kötött ki, 1-1. A gól jót tett a meccsnek, Lakkonen közeli próbálkozása a felsővasról perdült fölé. Az 52. percben Sági ket hatalmas bravúrt is bemutatott, előbb Sofron majd Rutkowski tesztelte. Egyre több helyzetet alakítottak ki a csapatok, pár perc alatt kis túlzással több minden történt, mint előtte az egész mérkőzésen. Az 55. percben Coatta a félig üres kapu mellé lőtt, a túloldalon Sági állta a rohamokat. Becze, Levin és Coatta újfent is eldönthette volna, ám több gól már nem esett, hosszabbításba torkollott a találkozó.

A ráadást a 64. percben Levin döntötte el, középre húzott és lendületből kilőtte a hosszú oldalt. A Csíkszereda hosszabbítást követően 2-1-re legyőzte az UTE-t, és megtartotta negyedik helyét a tabellán.

Az UTE szombaton a Fradi ellen zárja az alapszakasz első részét, míg a Sportklub ugyanaznap a FEHA19-nél vendégeskedik.

 Fotó: UTE / Vörös Dávid

Az UTE–Sportklub meccs másodedzői nyilatkozatai.

Kovács Viktor, másodedző, UTE: “Az első harmadban mi nem játszottak túl jól, de ez talán annak is köszönhető, hogy két napja Miskolcon elég gyengén muzsikáltunk, így mélyről indultunk. Aztán harmadról harmadra javultunk, és mi is egyre több helyzetet alakítottunk ki. Sajnos azonban ezeket nem tudtuk értékesíteni, viszont a kapusunk nagyon sokáig meccsben tartott minket, és a fiatalok is jól álltak be, amikor lehetőséget kaptak, ennek pedig nagyon örülök. A végén találtunk egy gólt, így kiegyenlítettünk. A hosszabbítás olyan volt, amilyen; mindig lutri, és az egyik oldalra eldől.”

Mark LeRose, másodedző, Sportklub Csíkszereda: “Az első harmadban rengeteg gólhelyzetünk volt, de mindegyiket kihagytuk, aztán a második harmadtól már sokkal szorosabb lett a meccs. Nem tudtuk a speciális játékunkat erőltetni, hiszen nem játszottunk emberelőnyben egyszer sem. A tanulság, hogy a gólhelyzeteket be kell lőni, ugyanis egy találattal szinte lehetetlen három pontot szerezni.”

Jégkorong Erste Liga, alapszakasz: Újpesti TE–Csíkszeredai Sportklub 1–2 – hosszabbítás után (0–0, 0–1, 1–0, 0–1).

Gólszerzők: Miro-Pekka Saarelainen (47.), illetve Becze Tihamér (37.) és David Levin (64.). Kapura lövések: 32–45. Büntetőpercek: 0–2. Játékvezetők: Nagy Attila és Mach Márton, illetve Muzsik Ferenc Norbert és Szabó Dávid.

Újpesti TE: Sági Máté, Rajna Miklós (kapusok) – Christian Silfver, Julius Nyquist, Kovács Alex, Iisak Metsavainio, Miro-Pekka Saarelainen (első sor); Franyó Krisztián, Kiss Dániel, Tero Taavi Tiala, Just Kyle, Kiss Patrik (második sor); Pokornyi Dávid, Szabó Dániel, Jane Laakkonen, Benk András, Sam Coatta (harmadik sor); Tornyai Gábor, Lőczi Barnabás, Nádasy Márton, Laskawy Ferenc. Vezetőedző: Sakari Juurikkala.

Csíkszeredai Sportklub: Matt O'Connor, Simó Ábel (kapusok) – Karel Kubát, Troy Rutkowski, David Levin, Rokaly Norbert, Sofron István (első sor); Gecse Hugó, Ferencz-Csibi Róbert, Rokaly Szilárd, Spencer Asuchak, Aidan Brown (második sor); Salló Alpár, Láday Tamás, Jevgenyij Szkacskov, Péter Balázs, Becze Tihamér (harmadik sor); Eduard Cășăneanu, Fodor Csanád (negyedik sor). Vezetőedző: Vacláv Novák.

Forrás: 

http://www.jegkorongblog.hu/2024/02/01/ute-sc-csikszereda-1-2/#post-413187