Mestermérleg az újpesti rangadó után.
Virág Csaba vezetőedző, UTE: „Szerettünk volna jól kezdeni, de több hátrányt is kaptunk az első harmadban. Ezután megdolgoztunk a kétgólos előnyért, igazi ki-ki meccs volt. Néhol az előnyök és hátrányok miatt tördelt volt a játék, sokszor úgy tűnt, mintha beszorultunk volna, de nagyon jól védtük a harmadunk közepét. A harmadik harmadban kimondottan okosan játszottunk, pörgettük az időt, de ugyanúgy megvoltak a helyzeteink ahhoz, hogy hamarabb eldöntsük. Nagyon örülünk a három pontnak, szombaton is nyerni szeretnénk.”
Rico Rossi vezetőedző, Csíkszereda: „Az Újpest megérdemelten szerezte meg a három pontot. Az első harmadban nem tartottuk magunkat a megbeszéltekhez, ez két kapott gólba került. Elég nehéz felzárkózni két gólról egy ilyen jól védekező csapat ellen, de azt gondolom, hogy a második, illetve záró játékrészben mindent megtettünk azért, hogy ledolgozzuk a hátrányt. Rossz érzés kikapni, nyerni jöttünk Újpestre, de nem vagyok csalódott, jól játszottunk.”