You are using an outdated browser. For a faster, safer browsing experience, upgrade for free today.
Erste Liga
Román bajnokság

Emlékezetes csata, hatalmas győzelem

Nagy várakozás előzte meg a mai, Brassói Corona elleni összecsapásunkat, hisz végre ismét szurkolói előtt játszhatott az Erste Liga éllovasa. Nem is okoztak csalódást a visszatérő fanatikusok, remek hangulatot varázsoltak a lelátón, végig odaadóan bíztatták kedvenceiket, nagyon kitettek magukért tehát. Köszönjük, hogy vagytok nekünk!

A jégen közben nagy küzdelem zajlott, az első másodpercektől kezdődően nagy iramot diktált a két csapat; test-test elleni játék, küzdelmes jégkorong, paprikás hangulat, ezek voltak az első húsz perc jellemzői. Gól nem esett, szoros találkozóra volt kilátás, ám érezhető volt, hogy bármelyik percben szakadhat a cérna és nagyon sok fog múlni azon, hogy melyik csapat képes megőrizni a hidegvérét. Ez a csapat mi voltunk, míg ellenfelünknél az idő teltével teljesen elszaladtak a dolgok, Dave MacQueen együttese nem tudta kézben tartani a dolgokat. Molnár Zoltán és Albert Zagidullin is a végleges kiállítás sorsára jutott egy-egy rendkívül szabálytalan megmozdulás során, majd amit Garet Hunt művelt egy Láday Tamással megejtett Fair-fight-ot követően, arra én egyszerűen nem találok szavakat. Ilyen nem szabad történjen egy mérkőzésen, egy ilyen esetet követően rendkívülien kell eljárni és meghozni azon döntéseket, ítéleteket, hogy a jövőben ilyen eset még csak elképzelhető sem legyen! Szerencsére a mieink mindeközben tisztában voltak azzal, hogy jégkorong mérkőzésen vannak és azzal foglalkoztak, amivel kellett: két harmad után tehát 7-1-re vezettünk. A harmadik húszra már lenyugodtak a kedélyek, egy újabb csodászép kék-fehér találat kivételével már nem történt említésre méltó dolog.

Végig fegyelmezetten és összeszedetten jégkorongozva két nap alatt második nagy riválisunkat is két vállra fektetve sorozatban 12.-ik győzelmünket könyvelhettük az Erste Liga alapszakaszában.

Csíkszeredai Sportklub-Brassói Corona 8-1. Gólszerzőink: Gyenyisz Kuljas 2, Eduard Căsăneanu 2, Péter Balázs, Karel Kubát, Becze Tihamér és Jevgenyij Szkacskov. Szép volt, fiúk! 💙🤍