Gólzáporos győzelmet aratott vasárnap este a Csíkszeredai Sportklub a jégkorong Erste Ligában. A székelyföldi kék-fehérek hazai jégen 7–0-ra verték a Brassói Coronát. A mérkőzés beszámított a román hokibajnokságba is.
Az 1956-os forradalom emléknapján hatalmas piros-fehér-zöld lobogóval és forradalmi, hazafias dalokkal várták a szurkolók kedvenceiket a Vákár Lajos Műjégpályán, ahol a kezdő bedobásra megtelt a jégcsarnok, nagyon sokan állva kellett végignézzék a találkozót. Volt egy kis brassói szurkolócsoport is, hangjuk azonban alig hallatszott. Nagyon jó iramú hokit, látványos megoldásokat, kemény ütközéseket és három csíki gólt hozott az első játékrész, amelyben a Sportklub a helyzetkihasználásban és a hatékony védekezésben jeleskedett.
Sok kiállítás, sok megszakítás volt a második harmadban, amelyben kevés volt a látványos hoki, a hazai csapat azonban újabb két gólt lőtt, egyet emberelőnyből, egy másikat pedig egy távoli lövésből. Ebben a játékrészben is tökéletesen működött a Sportklub védekező játéka, Adorján Attila kapus pedig kiváló formában védett. A túloldalon a brassói szakvezetés az ötödik bekapott gól után Tőke Zoltán kapus helyére Patrik Polcot küldte a jégre.
A harmadik harmadra lecsendesedtek a kedélyek, kevesebb volt a kiállítás, Hozó Levente edző csapata pedig folytatta eredményes játékát és újabb két gólt szerzett. A 7–0-ás végeredmény dupla szorzójú, az Erste Liga mellett beszámít a román bajnokságba is.
Sofinak is jót tett a visszatérés, parádésan játszott, azt nyújtotta, amit elvárunk tőle!
„Nagyon jó érzés volt visszatérni, rossz volt kintről nézni a srácokat, s hogy nem segíthetek. Tudjuk jól, mit jelent a szurkolóinknak legyőzni egy nagy riválist, mi pedig a mai játékkal, ilyen eredménnyel fantasztikus estével ajándékozhattuk meg őket. Nagyon örülök, hogy góllal és gólpasszal tudtam segíteni a csapatomat. Fantasztikus érzés, mikor megtelik a Vákár, ez egy igazi hokicsemege volt. Úgy gondolom, a kapusteljesítményünk parádés volt, Murok nagyon sokszor mentett meg minket. Nagyon sok fegyelmezetlen kiállításunk volt, amin változtatnunk kell, hiszen hosszú távon ez megbosszulja magát. Ma sikerült ezeket kivédekezni, csúsztunk-másztunk a győzelemért.”
Jégkorong Erste Liga, alapszakasz:
Csíkszeredai Sportklub–Brassói Corona 7–0 (3–0, 2–0, 2–0)
Gólszerzők: Garrett Clarke (2.), Jevgenyij Szkacskov (6.), Péter Balázs (13.), Részegh Tamás (22.), Gecse Hugó (28.), Sofron István (42.) és Karel Kubat (57.).
Kapura lövések: 37–28. Büntetőpercek: 26–34
Az Erste-ligás erdélyi csapatok a folytatásban az anyaországba utaznak, szerdán Ferencváros–Gyergyó (19.30 óra), csütörtökön pedig Dunaújváros–Sportklub (19.30) és DVTK Jegesmedvék–Brassó (19.30) találkozók szerepelnek a programban.
Forrás: Jeles napon lehengerlő Sportklub-győzelem (szekelyhon.ro)
A kék-fehérek gólzáporát, az alábbi linken nézhetitek vissza:
Gólösszefoglaló EL 48 - Sport Club Csíkszereda - Corona Brasov 7-0 20221023 - YouTube
Szép volt fiúk! Még, még, még, még, ennyi nem elég! Hajrá, Sportklub!