Mestermérleg a Sportklub-ETO találkozóról.
Rico Rossi vezetőedző, SC Csíkszereda: „Az első harmadban jól álltunk bele a meccsbe, megmutattuk, hogy jól tudunk védekezni, és nagy nyomás alá tudtuk helyezni az ellenfél kapuját. A második játékrészben túl szélesen játszottunk, túl nyitottak voltak a területek, a végén viszont nagyon jól meg tudtuk őrizni az előnyünket. Az erősségünk az volt, hogy az egygólos előnyt meg tudtuk tartani, ami fontos, mert a rájátszásra meg kell tanulnod megnyerni a szoros mérkőzéseket. Ami hátrány, hogy túl sok lehetőséget puskáztunk el.”
Ladányi Balázs vezetőedző, UNI Győr ETO HC: „Az első két harmadban a védekezésünk dominált, mivel az ellenfél nem sok esélyt adott támadni. A végén, amikor kezdtek fáradni, akkor kicsit megélénkültünk és jöttek a helyzeteink is. Lehoztuk a kapust, de egyenlíteni már nem tudtunk. Nem vagyunk egy súlycsoportban a Csíkszeredával, de szoros mérkőzéseink voltak eddig, és pontot is tudtunk már szerezni ellenük. Összességében jó úton haladunk.”