Magas színvonalú, a végletekig kiélezett mérkőzésen arattunk győzelmet a DEAC ellen és szereztünk nagyon fontos három pontot. Matt O’Connor kapott gól nélkül zárt, ugyanakkor minden jégre lépő játékosunk teljes odaadással vette ki a részét a győzelemből. Csapatmunka! - fogalmazta meg a Sportklub Szurkolói Egyesülete facebook oldalán.
A tegnap esti találkozó érdekessége az volt, hogy a kezdőbedobást Rodostó (Tekirdağ) polgármestere, Adem Dalgiç végezte el, aki hivatalos látogatásra érkezett Csíkszeredába. Nos, reméljük sikerült vendégünknek kellemes perceket szerezni.
A Sportklub–DEAC vezetőedzői meglátásai alább olvashatóak:
Václav Novák, vezetőedző, SC Csíkszereda: “Szoros, kemény mérkőzés volt. Szerintem mindkét csapat jól játszott, nekünk több szerencsénk volt, így 1-0-ra tudtunk nyerni. Gratulálok a csapatomnak, és köszönöm szépen a szurkolóknak a buzdítást! Két nap múlva újabb meccs vár ránk, amelyen szintén szükségünk lesz a koncentrációra. Megyünk tovább!”
Vaszjunyin Artyom, vezetőedző, DEAC: “Nagyon hasonló volt, mint a legutóbb, Debrecenben lejátszott meccs. Ott ugye 1-1 volt az állás. Nagyon jól kezdtünk, sikerült jól beleállnunk a mérkőzésbe. Talán a mienk is volt ez a harmad. Aztán a második játékrészben kaptunk egy gólt. Próbáltunk visszajönni, mindent feltenni arra, hogy egyenlítsünk, türelmesen játszani tovább. Igazából végig jól menedzseltük a meccset, de nyilván 0 góllal nem lehet meccset nyerni. Másik oldalról viszont az 1 kapott gól sem túl sok. Nehéz időszakon vagyunk túl. A játékosok kicsit fáradtak, fásultak, de ez nyilván az én felelősségem. Ugyanakkor mindenki tisztában van azzal, hogy ez az időszak egy felkészülési szakasz a rájátszásra. Ennek ellenére természetesen mindig nyerni szeretnénk, de szerintem a srácok letettek valamit az asztalra. Le a kalappal előttük! Nagyon meg kell dicsérnem őket. Véleményem szerint hasznos túra volt, sok érdekes tapasztalattal – például most láttam életemben először mobiltelefonon visszanézett challenge-et… Meg kell dicsérnünk a srácokat! Nyilván a 0 lőtt gól az nem sok, de szerintem abszolút jó úton haladunk.”
Jégkorong Erste Liga, alapszakasz:
Csíkszeredai Sportklub–Debreceni EAC 1–0 (0–0, 1–0, 0–0).
Gólszerző: Karel Kubát (35.).
Kapura lövések: 31–26.
Büntetőpercek: 8–6.
Játékvezetők: Gergely Lehel és Sikó Szilárd Levente, illetve Bandi Csaba és Borsos Barna.
Szép volt, fiúk! Hajrá, Csíkszeredai Sportklub!