You are using an outdated browser. For a faster, safer browsing experience, upgrade for free today.
Igazolás

Erősödik a hátsó alakzat

Karel Kubát személyében idén a második cseh nemzetiségű jégkorongozónkat üdvözölthetjük csapatunkban, aki már megérkezett városunkba.

A 183 centiméter magas hátvéd hazájában a Litvínov együttesében kezdte el megtanulni az alapokat. A 33 éves, balkezes játékos a 2007/2008-as szezonban mutatkozott be a cseh első osztályban. Hozzáértése a korosztályos válogatottakba is meghívót eredményezett, így az U17, U18, U20, később pedig a felnőttek mezét is magára ölthette hat mérkőzés erejéig. 2008 és 2013 között rendre meghatározó szerep jutott neki nevelőegyesületénél, négyszer pedig a rájátszást is elérte csapatával. Egyéves prágai (Sparta Praha) kitérő után hazatért, a Litvínov-al pedig Extraliga elsőséget ünnepelhetett. Pontok tekintetében ez volt a legeredményesebb szezonja: 61 meccsen 31 pontot hozott össze, a döntőben egy-egy góllal és gólpasszal zárt. A következő öt szezonban többek között a kiesés ellen is harcolt csapatával, majd 47 meccs erejéig az Admiral Vlagyivosztok mezében a KHL-ben is jégre lépett. A 2019/2020-as szezonban a cseh és szlovák első, illetve a cseh második vonalban is megfordult, a tavaly évadban pedig tíz meccsen a lengyel élvonalba is belekóstolt a Podhale Nowy Targ színeiben, amellyel a negyeddöntőig jutott. A korábban a Bajnokok Ligájában is szereplő hátvéd beilleszkedését honfitársa és barátja, Polák Vojtech is segíteni fogja.

"Örömmel töltött el, amikor megkerestek, hogy játsszak nálatok. Legjobb tudásom szerint igyekszem segíteni majd a csapatot. Izgalommal várom, hogy végre szurkolók előtt is játszhatunk, úgy halottam, nagyszerű hangulat szokott lenni a csarnokban. Már alig várom az új szezont" - nyilatkozta megérkezését követően a hátvéd.

Isten hozott nálunk, Karel!

Hajrá, Sportklub!