You are using an outdated browser. For a faster, safer browsing experience, upgrade for free today.
Igazolás

Ötcsillagos hazatérés!

A nemsokára 24 éves, jobbkezes csatár a Csíkszeredai ISK-nál kezdte elsajátítani a jégkorong alapjait, majd 2013-tól a szlovákiai HK Ruzinov 99 Bratislava U18-as csapatát erősítette. Kiemelkedő teljesítménnyel alapszakasz pontirályi címet nyert, 2015-ben pedig a cseh Pirati Chomutov U20-as csapatában folytatta tovább. Kétéves ott tartózkodása alatt ismét meghatározó alakká vált: 68 meccsen 61 pontot hozott össze. 2017-ben a korábbi korosztályos válogatottak után a felnőttek közé is meghívót kapott, a Fehérvári Titánok színeiben pedig az Erste Ligában tűnt fel. Egy évvel később már a csíki lelátót hozta lázba a Sportklub színeiben, ahol 77 meccsen igazán meggyőző, 105 pontot termelt. A szárnyalást a válogatottal sem hagyta alább: hathatós közreműködésével a meglepetés számba menő divízió I/A-be jutott Romániával a világbajnokságon. A DVTK Jegesmedvék hívására szintet lépett és a szlovák Extraligában folytatta, ahol a kezdeti, negyedik soros kiegészítőszerepből az első ötösig verekedte fel magát. Szezon közben hosszas sérülése miatt nem tudott pályára lépni, tavaly pedig újfent egészségügyi problémák hátráltatták.

"Boldog vagyok, hogy két év után újra a csapat tagja lehetek. Az elmúlt időszakban a csapat sok szép sikert ért el, remélem, hogy ez a sorozat folytatódni fog a következő szezonban is, és akár még sikeresebbek is lehetünk. Én azon leszek, hogy a legjobb tudásom szerint segítsem a csapatot és mindhárom sorozatban az első helyen végezzünk. Nagyon várom már, hogy újra játszhassak, bízok benne, hogy a szurkolók visszajöhetnek a csarnokba és ismét jó hangulatú, teltházas mérkőzések lesznek" - osztotta meg gondolatait.

Önzetlensége az asszisztok terén mutatkozik meg: eddig minden (!) idényben többször szolgálta ki a társakat, mint ahány gólt ütött.
Korcsolyatudására és gyorsaságára kiemelt figyelmet szentelt, amely képessége liga szinten is egyedülálló.

Isten hozott ismét itthon, Tamás!